Kik vehetnek részt a versenyben?
Az Athletica Galacticán részt vehetnek hazai és határon túli magyar ajkú, a 2024/2025. tanévben középiskolába járó diákok. Egyéni (tehát nem csapat-) verseny, amely a jelentkezettek saját tudását, önálló, segítség nélküli munkáját, problémamegoldó képességét méri. Fontos kiemelnünk, hogy a versenyben előkerülő témakörök alapvetően a 10-12. évfolyamos diákok feltételezhető ismeretanyagára építenek.
Hogyan lehet jelentkezni?
A nevezés az egyes iskolákban történik. Az érdeklődő tanulók pedagógusaiknál jelezhetik indulási szándékukat. Bátorítunk minden pedagógust és szülőt, hogy a látókörében lévő, fizika, matematika és informatika terén kiemelkedően tehetséges, illetve a csillagászat iránt érdeklődést mutató diákot motiválja a versenyre. Pedagógusként az Önök érdeme is a tehetséges tanulók felkarolása, kibontakozásuk támogatása.
Adjunk meg számukra minden olyan lelki támogatást, ami arra ösztönzi őket, hogy megmérettessék magukat a versenyen, ha kell, öntsünk bátorságot a szívükbe úgy, hogy bizalmat szavazva meggyőzzük őket az indulásról!
A regisztrációt és a nevezési űrlap kitöltését az iskola/felkészítő tanár intézi!
Tehát a diákoknak nem egyénileg kell nevezniük a honlapon, hanem kérjük, mindenütt közvetlenül (fizika) tanáruknál jelezzék részvételi szándékukat! A verseny hirdetése során központilag az iskolák igazgatóit, illetve rajtuk keresztül az iskola fizikatanárait kerestük meg. Ha mégis előfordul olyan, hogy egy diák tanárához nem jutott el a versenyfelhívás, úgy az érdeklődő diákot kérjük, hogy adja meg honlapunk címét tanárának, és kérje meg, hogy ő vegye fel a kapcsolatot velünk! Amennyiben nincs olyan pedagógus, akihez fordulhatna a diák, a honlapon található elérhetőségek valamelyikén jelezze, és a szervezők találnak neki megoldást.
Felkészítőtanárként regisztrálom magam Regisztráció
Regisztrációt követően máris nevezheti diákját az Athletica Galactica versenyre Bejelentkezés
A diákok nevezéséhez az alábbi Hozzájáruló nyilatkozat kitöltése, aláírása és visszaküldése szükséges. A kitöltött és aláírt Hozzájáruló nyilatkozatot beszkennelve a diákok nevezése oldalon lehet feltölteni.
A regisztráció határideje:
2024. november 5., 12:00
Nevezési díj:
A verseny első három bevezető fordulóján történő részvétel minden diáknak ingyenes.
A verseny fordulóinak tervezett időpontjai:
I. (iskolai) forduló: 2024. november 06. (szerda), 14:00 - 17:00 (időtartam: 180 perc)
II. (iskolai) forduló: 2024. december 11. (szerda), 14:00 - 17:00 (időtartam: 180 perc)
III. (iskolai, számítógépes) forduló: 2025. január 08. (szerda), 14.00 - 16:00 (időtartam: 120 perc)
Országos döntő: 2025. március 21-23., Jászberény