A magyar keretbe 11 középiskolás fiatal kapott meghívást a márciusi Athletica Galactica Kárpát-medencei Középiskolai Csillagászati és Asztrofizikai Verseny döntőjén. Ezt követően Budapesten, a Piszkéstetői Obszervatóriumban és Baján is eltöltöttek 1-1 felkészítő hétvégét.
Júliusban 9 napon át Jászberényben készülnek a brazil szervezésű diákolimpiára: napközben különböző előadásokat hallgatnak, elméleti és adatelemzési feladatokat oldanak meg, éjszaka távcsöves megfigyeléseket gyakorolnak, amit planetáriumi és égboltismereti felkészüléssel egészítenek ki a felkészítők.
Ezen a nyáron Jászberényben a Sasközpont biztosított helyszínt a felkészítő tábornak, hogy a város zajától és fényeitől távol, nyugodt körülmények között készülhessen fel a csapat a XVII. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára (IOAA).
A Nemzeti Tehetség Program és a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont mellett a Jászberényi Városi Könyvtár munkatársainak támogatása segíti őket, hogy kiváló körülmények között sajátítsák el a szükséges ismereteket, hogy a nemzetközi mezőnyben a megszokott eredményekkel térhessen haza a magyar delegáció.
A válogató tábor minden évben a felkészítési folyamat csúcsa, melynek a végén, július 12-én, kerül kiválasztásra az az 5 diák, aki képviselheti Magyarországot Brazíliában, augusztusban.
Az égi mechanika, szférikus csillagászat, kozmológia, és egyéb fontos csillagászati témák mellett planetáriumi feladatokat végeznek a táborlakók. Esténként a távcsöves észlelési gyakorlatok után lehetőség nyílik kellemes beszélgetésekre és érdekes történetekre is marad idő a szabad ég alatt.
A felkészítő csapat saját korábbi tapasztalatait, élményeit osztja meg az aktuális kerettagokkal, ezzel is segítve a mentális felkészülést. A tábor szakmai programjának összeállításakor mindig igyekeznek megtalálni az arany középutat, amiben szerepel a szakmai anyagok mellett pályaválasztási, továbbtanulási lehetőségek felvázolása. A feszített tempó mellett próbálnak időt szakítani némi szabadidős tevékenységre, pihenésre és a csapat összekovácsolására is.
Minden évben a diákolimpiai szervezők kiírnak egy projektfeladatot, amit egy poszter formájában szükséges megküldeni a csapatoknak. Idén a természetvédelem és annak különböző aspektusai volt a téma. Egyik ilyen a biodiverzitás megőrzése, amelynek fontos eszköze az erősen lecsökkent egyedszámú fajok sérült példányainak befogása, azok gyógyítása, majd felépülés utáni lehetőség szerinti visszaengedése a természetbe. A helyszínválasztás kapcsán a csillagászati szempontok mellett, a legjobb döntésnek bizonyult a jászberényi Sasközpont, melynek munkatársai épp ezzel foglalkoznak és hasznos információkkal látták el a diákokat a projektmunka témájában.
A versenyt a Nemzeti Tehetség Program és a Kulturális és Innovációs Minisztérium NTP-NTMV-23-B-0003 számú pályázata finanszírozta.