A csillagvizsgálóról:
A Svábhegyi Csillagvizsgáló, Interaktív Csillagászati Élményközpont a főváros legnagyobb távcsövét is üzemeltető bemutató csillagvizsgálója. A csillagvizsgálóban változatos esti és nappali csillagászati bemutatókkal, meteoritvizsgáló laboratóriummal, interaktív gyermekprogramokkal, csillagászati nagyrendezvényekkel várjuk a csillagászat iránt érdeklődő látogatókat. A csillagvizsgáló honlapján (klikk) további információ érhető el rólunk.
Közösségi szolgálati feladatok:
A csillagászati programok során nagy segítségét vennénk olyan középiskolás diákoknak, akik közösségi szolgálat keretében programkísérőként tudnák segíteni a programok lebonyolítását, a látogatók fogadásával és a programhelyszínek bejárásakor végzett segítő, irányító munkával. Szakmai feladat végzést nem várunk el tőlük.
Hisszük ugyanakkor, hogy a csillagászati programokon való részvétel és segítség a csillagászat, és a vele kapcsolatos természettudományok (fizika, matematika, kémia) szeretete iránti elkötelezettségüket növeli, szakmai ismereteiket bővíti, a csillagászati kutatómunkába is bepillantást kapnak ezáltal. Másrészről a látogatókkal való foglalkozás szociális érzékenységüket, és kommunikációs, kiállási kompetenciáikat is javítják.
Egy csillagászati program nettó 2 órás, felkészüléssel és zárással együtt 3 óra, így egy 3 órás szolgálati időintervallum igazolására megfelelő.
Az ideális jelöltek:
Elsősorban olyan középiskolás diákokat várunk, akik:
-
Természettudományos érdeklődésűek. Ez természetesen nem feltétel, de a kapcsolódást segíti.
-
Kommunikációs képességeik és tapasztalataik azon a szinten vannak, hogy szükség esetén felnőtt látogatókkal jól és felelősen kommunikálnak.
-
Felelősségvállalóak, a programkezdésre való pontos megjelenés, és a kísérettel kapcsolatok feladatok ellátásához.
Betanítás, időzítés:
A jelentkezőkkel egy közös zoom megbeszélés során lépünk először kapcsolatba, ahol ismertetjük a diákokkal az elvégzendő feladatokat, illetve őket is bemutatkozásra kérve felmérjük az alapvető alkalmasságukat. Ennek időpontja: 2024.09.18. 19:00 (linket emailben küldjük a jelentkezőknek)
A jelentkezők számára helyszíni betanító képzést szervezünk, ahol az alapvető helyismerettel és a programtartás közben felmerülő programkísérői feladatokkal megismertetjük a diákokat. Ennek időpontja: 2024.09.24. 17:30 (pontos részleteket emailben küldjük a behívott jelentkezőknek)
Ezután velük egyeztetett időpontokban várjuk őket a futó csillagászati programokon való segítségre.
A betanítási és a szolgálati időket kampányszerűen tervezzük. Az első betanítás szeptemberben lesz, ami után a diákok megkezdhetik a közösségi szolgálat teljesítését. Célunk, hogy 2024/2025. tanév végére az 50 órát teljesítsék.
Ennek kapcsán megjegyezzük, hogy összesen 1-2 alkalomra beugró diákokkal nem áll módunkban foglalkozni, mert a betanítási alkalmakat nem tudunk egyedileg szervezni, csak kampányszerűen. Így a feladatra elkötelezett, számos alkalmat nálunk teljesíteni kívánó diákokat várunk. Egy iskolából örömmel várjuk egyszerre több diák jelentkezését!
Megállapodás az iskolával:
Az iskolával szükséges együttműködési megállapodást a Svábhegyi Csillagvizsgálót üzemeltető Magyar Csillagászat Nonprofit Kft.-vel szükséges megkötni. Kérjük, ha van iskolai szerződésminta, azt előzetesen kitöltve továbbítsák részünkre. A mi oldalunkról aláírt megállapodásokat postai úton megküldjük az oktatási intézménynek.
Jelentkezés:
Kérjük tisztelettel az IKSZ koordinátort, hogy hirdesse a diákok között a fenti lehetőséget, az említett feltételekkel (elkötelezett, több alkalmat teljesítő diákokat várunk, kampányszerű betanulási és szolgálati időkkel).
Az iskolából jelentkező diákok az alábbi egyszerű űrlap segítségével jelentkezhetnek, egyénileg.
Űrlap link (klikk)
A jelentkező diákokkal felvesszük a kapcsolatot, és egyeztetünk az első zoomos megbeszélés időpontjáról.
Kapcsolat:
A csillagvizsgáló részéről az közösségi szolgálatosok toborzásának koordinációját végzi:
Vizi Róbert
+36301009847
Amennyiben bármilyen kérdésük merülne fel, e-mailen és telefonon is örömmel fogadjuk azokat. Kérjük, emailes kapcsolatfelvétel esetén a tárgyban tüntessék fel: Közösségi szolgálat.