EMELT SZINT - korábbi kerettagoknak
A 2025/26-os tanév kiírása:
Kiket várunk?
Az emelt szintű szakköröket a diákolimpiai kerettagságot már végigjárt versenyzőknek tartjuk. Az emelt szakkörösök egyéni figyelemben részesülnek, valamint a számukra megfelelő nehézségű feladatokat kapnak, az egyes anyagrészeket lényegesen elmélyítő előadásokat hallgathatnak.
A volt kerettagok személyes megkeresés útján kapnak meghívást az emelt szakkörökre.
Rajtuk kívül, ha valaki úgy érzi, hogy meg tud birkózni olyan szintű felkészítéssel, mint amit a diákolimpiai kerettagok kaptak, és többet tudna így kapni, mint a normál szintű szakkör (ismételt) végighallgatásával, rövid indoklással egybekötött jelentkezését várjuk a szakköri e-mail-címen: ioaaszakkor@gmail.com.
Felkészítők:
A szakkörtartók az idei tanévben az elmúlt évek három aranyérmes diákolimpikonja:
Varga Vázsony, Vári Gergely Péter és Elekes Dorottya.
A bemutatkozásuk elérhető a Felkészítők oldalra kattintva.
A szakkörök rendje
A szakköröket 2-3 hetente tartjuk szeptember második felétől, szombatonként, 09:00-14:00 között. Az alkalmak részben személyesen folynak az ELTE TTK lágymányosi campusán online csatlakozási lehetőséggel, részben pedig teljesen online. Továbbá a hagyománynak megfelelően idén is tervezünk egy emelt szakkörös felkészítő hétvégét a Piszkéstetői Obszervatóriumban.
Az időpontok és a csatlakozási mód egyeztetése közvetlenül a szakkörösökkel történik.
Elérhetőségek:
- Központi email cím: ioaaszakkor@gmail.com
- Varga Vázsony (szakkörvezető): varga.vazsony@gmail.com, telefon: +4179/6164075